Munkajogi esettanulmányok 2. - Felmondás táppénz után

A Verlag-Dashöfer Kiadó által működtetett ugyvezeto.hu weboldallal együttműködésben készített munkajogi esettanulmányok cikksorozatunk második részében a betegség miatti keresőképtelenség utáni felmondás szabályait vizsgáljuk meg, ebben az esetben egy munkavállaló olvasónk által beküldött jogeset kapcsán.

Olvasónk levelében előadta, hogy két és fél éve dolgozott egy cégnél, megbetegedett és el kellett mennie táppénzre. Miután meggyógyult és visszament dolgozni azonnal rendes felmondást közöltek vele és megszüntették a munkaviszonyát. A felmondás indoka a munkakör megszűnése volt, a munkáltató a felmondási időt 30 napban határozta meg. A kérdezőnek csak később jutott a tudomására, hogy mivel több, mint 30 napig volt betegállományban valamiféle többlet védelem is megillette volna őt.

Mindenekelőtt rögzítenünk kell, hogy a munkavállalók a betegség miatti keresőképtelenség ideje alatt (több más okhoz hasonlóan) úgynevezett felmondási védelem alatt állnak. A felmondási védelem azt jelenti, hogy annak időszaka alatt a munkáltató nem szüntetheti meg a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással. Mindez nem jelent védelmet az esetleges rendkívüli felmondás ellen, amelyet súlyos kötelezettségszegés miatt alkalmazhat a munkáltató, illetve a munkaviszony közös megegyezéssel is megszüntethető ezen időszak alatt.

Ki kell emelnünk azt is – figyelemmel a bíróság egységes gyakorlatára – hogy a felmondási védelem csak abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha annak okát előzetesen bejelentette a munkáltatónak. Egy konkrét esetben pl. nem találta jogellenesnek a bíróság a táppénz alatt közölt felmondást, mert a munkavállaló nem jelentette a keresőképtelenségét és ezzel gyakorlatilag félrevezette a munkáltatót.

Kérdés jelen esetben, hogy a táppénzes időszak letelte után hogyan közölhető jogszerűen a munkáltatói rendes felmondás.

Helyesen utalt a kérdező arra, hogy valamiféle korlátozás érvényesül azokban az esetekben, amikor a betegség időtartama eléri a 15 napot. A Munka Törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a munkavállalót megillető felmondási idő, ha a felmondási védelem időtartama a tizenöt napot meghaladja, ezt követően csak tizenöt nap, ha a harminc napot meghaladja, ezt követően csak harminc nap elteltével kezdődhet el.

Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy egy 30 napot meghaladó táppénzes állomány esetén (ilyen szerepelt az olvasói kérdésben is) a felmondás közölhető a felmondási védelem megszűnése után nyomban, azonban abban úgy kell rendelkezni, hogy a munkavállalót megillető felmondási idő csak a közléstől számított 30 nap elteltével kezdődik. Abban az esetben tehát, ha a munkavállalót adott esetben 30 nap felmondási idő illeti meg, a munkaviszonya csak a táppénz megszűnését követő 60 nap elteltével szűnhet meg. Ki kell emelni, hogy a 30 napos várakozási idő alatt a munkavállaló köteles munkát végezni, amennyiben a munkáltató erre igényt tart (jogilag nem felmondási időről van szó).

Nem egységes a joggyakorlat abban a vonatkozásban, hogy jogellenessé teszi-e a felmondást, ha a munkáltató nem tartja be a fent ismertetett szabályt és úgy közöl a felmondási védelem megszűnte után felmondást, hogy a felmondási idő azonnal kezdetét veszi.

Pontosan állást foglalni  csak a felmondás tényleges szövegének ismeretében lehet; a helyzet megítélésben segítségünkre lehet két, a bírói gyakorlatban kialakult és a szakirodalom által is hivatkozott elv:

- amennyiben a felmondás a felmondási idő kezdetéről kifejezetten nem rendelkezik, abban az esetben a munkaviszony a törvényes felmondási idő elteltével szűnik meg;

- nem teszi jogellenessé a munkaviszony megszüntetését, ha a munkáltató a felmondásban a felmondási idő kezdetét tévesen jelöli meg.

Hangsúlyozzuk, hogy egy felmondás jogszerűsége minden esetben csak egyedileg, az iratok és a körülmények ismeretében ítélhető meg, jelen esetben különös jelentősége van annak, hogy a felmondás hogyan rendezi a munkaviszony megszűnése időpontjának kérdését.