Tanácsadók

A munkajog.com munkajogi szakportál együttműködő tanácsadója dr. Takács János László ügyvéd.

Amennyiben bármilyen munkajoggal vagy egyéb, kapcsolódó jogi szakterülettel kapcsolatban kérdése, problémája merül fel, kérjük, forduljon hozzá bizalommal, korrekt ügyvédi munkadíj ellenében áll az Önök rendelkezésére.

Dr. Takács János László
Ügyvéd
Master of Law (LL.M.)
Mediátor

1993-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kapott jogi diplomát summa cum laude minősítéssel. Egyetemi évei alatt köztársasági ösztöndíjban részesült, több tudományos pályázaton volt díjnyertes. Az egyetem elvégzése után 1994-95-ben Svájcban folytatott posztgraduális jogi tanulmányokat, melyek befejezését követően a Baseli Egyetem Jogi Karán Master of Law fokozatot szerzett. Vendégügyvédként dolgozott Németországban, a Scholz-Kraatz-Dittmann & Partner Ügyvédi Irodában, Düsseldorfban.

A jogi szakvizsga letételét követően, 1996. januárjától a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Saját ügyvédi irodáját 1997-ben alapította, azt megelőzően több évig a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában dolgozott, kezdetben ügyvédjelöltként, majd ügyvédként, végül az utolsó időszakban már partnerként felvéve. Tagja a Budapesti Ügyvéd-Mediátorok Szakmai Kollégiumának.

Dr. Takács János évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik mind a munkajog, mind a gazdasági és polgári jog, mind az adójog területén. Munkajogi ügyekben jogi tanácsadást nyújt, szerződéseket készít, valamint jogvitás ügyekben képviseli megbízóit a bíróság előtt, legyen szó akár munkáltatóról, akár munkavállalóról. Minden általa elvállalt ügyben arra törekszik, hogy ügyfeleinek olyan magas színvonalú, ugyanakkor korrekt áron történő jogi szolgáltatást nyújtson, mellyel az ügyfelek maradéktalanul elégedettek lehetnek.